Magyar agility válogatott
VB-tartalékok kiválasztása:
Az idei nevezési felhívás a tartalékokra nézve módosítást tartalmazott:
"VB-TARTALÉKOK:
2025-ben a tartalékokat az ASB a válogatottság elfogadásának időpontja (2025. május 5.) után hirdeti ki, és annak függvényében választjuk ki a tartalékokat az végső eredménylistáról (a kijutás sorrendjében haladva), hogy ki vállalja a részvételt."
Ennek oka az volt, hogy az FCI 2024-ben új szabályt hozott: a helyszínen még lehet betenni a kieső helyre egy már kint lévő válogatott kerettagot (tehát egyéniben induló párost a csapatkieső helyére, vagy csapatban induló párost az egyéni kieső helyére).
Az ASB megvizsgálta az összes lehetőséget, és elsődlegesen azt tartottuk szem előtt, hogy a lehető legoptimálisabban töltsük fel a keretet, minden méretkategóriában ugyanazt az elvet követve. A tavalyi év tapasztalatai alapján ezt akkor lehet megtenni, ha mindkét tartalékot a CSAPATLISTÁBÓL választjuk, így a csapatnak is biztosan lesz elég tartaléka, és az egyéninek is (mert a csapatból be lehet tenni a kieső helyére egy párost).
Ennek értelmében a tartalékokat az alábbiak szerint határoztuk meg:
1. Első körben a két soron következő csapattartalékot kérdezzük. (A listán a kiírás szerint előnyt élvez, akinek van hibátlan futama.)
2. Ha a csapattartalékok bármelyike nem vállalja a kiutazást, akkor az egyéni listában a soron következő(ke)t kérjük fel.
Visszajelzési határidők:
1. kör: 2025.05.12. 20:00 óra
2. kör: 2025.05.16. 20:00 óra

VB VÁLOGATOTT 2024
|
EO VÁLOGATOTT 2024
válogatott kerettagok
|
FMBB VÁLOGATOTT 2024
SOAWC VÁLOGATOTT 2024
JOAWC VÁLOGATOTT 2024
VÁLOGATOTT KERETTAGOKSmall
Barta Dorina & Pamacs Czirják Lili & Dézi Kerékgyártó Csenge & Müzli Medium Gellért Marcell & Leó Heincinger Lilla & Ász Heincinger Lilla & Boomerang Kerékgyártó Anna & Miro Máté Laura & Teddy Nagy Tamara & Shadow Novothny Linda & Vili Intermediate Erdőgyaraki Léna & Fly Ligetfalvi Alma Sára & Lujzi Large Arató Zoé & Soni Heincinger Lilla & Kenzo Steurer Anna & Fanni |